2011. szeptember 26., hétfő

Hooligánok Születésnapra

A debreceni buli után jó egy hónap kimaradás következett, mivel áprilisban Pécsen volt koncert, az pedig elég messze van. Így mikor felkerültek az új koncert dátumok, és kiderült, hogy a Miskolci Egyetemi Napokra (MEN) május 13-án, pont a születésnapomon a Hooligans jön, így le is csaptam a lehetőségre.
Eredeti terveink szerint füzesabonyi Hooligán ismerősünk, Gina is velünk tartott volna, illetve hogy Móni és én busszal felmegyünk hozzá, onnan pedig vonattal Miskolcra, majd buli után vissza hozzájuk és ott is alszunk. Ám sajnos pont egy héttel előtte beütött amit nem vártunk. Gina sajnos lemondta a bulit, így majdnem dugába dőlt az egész. Végül Mónival kiokoskodtuk, hogy akkor közvetlenül Miskolcra menjünk. Először busszal akartunk menni, de utána rájöttünk, hogy vonattal jobban járunk. A többi készülődés nagyjából ugyanúgy zajlott, mint mikor Debrecenbe mentünk.
A buli napján aztán megint jó korán felkeltem, kb. reggel ötkor. Gyors kávé, reggeli zuhany és öltözés után anyum kivasalta a hajamat , majd felkaptam a cuccomat, ő pedig egy "Boldog Szülinapot" puszival utamra bocsátott. Én célba vettem a buszmegállót és irány Csaba. szerencsére jó korán, hétkor bent voltam és Móni is hamarosan megérkezett. Jegyet vettem, majd kimentünk a peronhoz, mert negyed nyolckor jött a vonatunk,  ami 7:18-kor indult Pestre. Bár mi csak Szolnokig mentünk.
Szolnokon leszálltunk, de mivel volt még kb. három óránk az IC indulásáig, ezért úgy döntöttünk elindulunk a vasútállomásról, egyenesen, nehogy eltévedjünk. Persze előtte még megvettük a pótjegyet. Majd egy kis séta után megtaláltuk a Szolnok Plázát így körbejártuk azt, és egy padra leültünk tízóraizni. Közben felhívott nyékládházi kedves ismerősöm Roni, hogy nem tud a megbeszéltek szerint elénk jönni Miskolcon a Tiszaiba, de segített annyiban, hogy elmondta, melyik buszra szálljunk, ami kivisz a buli helyszínére, Egyetemvárosba. Majd kb. egy óra múlva vissza is mentünk a vasútállomásra, mert inkább mi várjunk, minthogy elmenjen a vonat. Mielőtt jött a vonatunk én át is öltöztem a vasútállomás wc-jében egy fekete miniruhába, amit direkt arra az alkalomra duriztam. Majd befutott a vonat mi pedig felszálltunk rá. Nem mondom szép kis utat tett meg. Indult ugyanis Pestről a Nyugatiból, onnan le Szolnokra ahol ugye mi is felszálltunk majd tovább Püspökladány-Debrecen-Nyíregyháza-Tokaj-Szerencs (<3)-Miskolc-Tiszai-Füzesabony útirányon át vissza Pestre a Keletibe. Szép kis táv, nem mondom, de mi ugyebár csak Miskolcig mentünk.
Miután Miskolcon leszálltunk kicsit szétnéztünk az állomáson, mi merre van, majd kimentünk a busz-és villamos végállomásig. Roni a telefonban a 31-es buszt említette, hogy az visz ki minket Egyetemvárosba. Egy kis kérdezősködés után meg is találtuk, jegyet vettünk (de minek?) és felszálltunk rá. Persze jó korán, már négy óra körül ott is voltunk, persze még sehol senki így körbejártuk a környéket, majd kisétáltunk vissza a buszmegállóhoz és vártuk Ronit aki hamarosan meg is érkezett. Egy üdvözlés puszi és gyors összeismerkedés után be is mentünk, ahol leültünk a padokra és beszélgettünk. Majd szépen sorban érkeztek a többiek is, bár ebből ismerős csak Marcsi volt, aki odajött hozzánk üdvözölni minket. Aztán ahogy megérkeztek Zsülék, mi is is szépen lassan befoglaltuk a placcot Zsoltikával szemben. Ott készült két kép is, míg várakoztunk. Közben  a háttérben újdonsült kedvenceim, a Paddy and the Rats dalai szóltak. Jóféle ír-punk sörlóbálós kocsmazene, itatja magát. Egyszer látnom kell élőben is. De itt ugyebár a Hooligans volt a lényeg.
Majd a kiírt időpontban, 19:30-kor kezdtek is a fiúk. A hangulat természetesen ismét fergeteges volt, mindenki hozta a formáját. A koncert egyik legjobb pillanata az volt, mikor Csipa a Játszom (tudja fene, valamiért nem annyira szeretem azt a dalt...) előtt kézbe kapott egy kamerát és elkezdte velünk énekeltetni a dalt, közben videózott. Ekkor történt meg, hogy a "csak mindig hinni kell" sornál magasra emeltem a kezemben lévő ásvizes üveget és úgy énekeltem, hogy "Csak mindig INNI kell" pont amikor Csipa minket vett. el is vigyorodott akkor. Persze a többiek se maradtak el, főleg Tibi és Zsoltika nem, akik most is élen jártak bolondozásban. Mi pedig természetesen, de főleg én óriásit tomboltunk, ugráltunk énekeltük az összes dalt a Legyen valami-től a záró Hotel Mámor-ig.
Koncert után pedig dedikálás jött de először benéztük, hogy melyik oldalon lesznek, így futhattunk át a sátorhoz. De sikerült elkapni Csipát is újfent aki aláírta a kinyomtatott Cannabis-os promoképet és még egy kép is sikerült. Megint nem túl értelmes fejjel részemről. A sorrendre már nem nagyon emlékszem tovább, csak arra, hogy Tibivel, Endivel és természetesen Zsoltikával is sikerült egy-egy közös kép. illetve Zsoltika aláírta a Debrecenben készült közös képünket. Tibi pedig a tavaly a Csaba Centerben készült közöst írta alá.
Dedikálás után aztán a fiúk elbújtak hátul a backstage-ben, mert időközben a Republic is kezdett. Elvagyok az ő zenéjükkel is, egy időben minden év április 30-án itt koncerteztek Békésen. Én még maradtam volna tovább is, mert később valahol volt a Supernem koncertje, megnéztem volna, de Móni már nagyon menni akart, én meg ugye csak ne hagyjam már egyedül így vele tartottam. Nem sokkal később jött az éjszakai busz és irány vissza a vasúthoz, majd egy kellemes hat órás csövezés vette kezdetét. Isteni szerencse volt, hogy hajnal háromkor kinyitották a várót. Persze én még ott kint a buli helyszínén miniről átöltöztem farmerbe, piros topba és pulcsiba, plusz a bőrdzsekim, mert elég hűvös volt, hiába május közepe.
Így aztán hajnal háromtól már a váróban ücsörögtünk, egy idő után megvettük a visszafelé tartó vonatra a pótjegyet (IC megint pfff...) majd mikor reggel öt körül kinyitott a kis büfé, beszereztem egy jó kis adag kávét. Mondjuk az álmosságon sokat nem segített, de azért jó, hogy volt. Aztán olyan 6:20 körül már bemondták a Hajdú IC-t is, hogy fél hétkor indul, így fogtuk magunkat és kimentünk a 9. vágányhoz, ahol már bent is állt a vonatunk. Rákérdeztünk, felülhetünk e rá, aztán a kedvező válasz után ugrottunk is fel. Elhelyezkedtünk, amennyire lehetett és vártuk az indulást. Ami még úgy-ahogy megmaradt, mint az is ahogy csekkolják a jegyeket, de utána valahogy filmszakadás. Szerencs környékén tértem magamhoz, és csak néztem ki a fejemből, hogy mi van. Aztán egyszer megint bekómáltam, úgy Nyíregyháza környékén, de utána talán hatni kezdhetett a kávé, vagy csak jobban kisütött nap... Ki tudja, de felébredtem. Na meg hát onnantól már oda is kellett figyelnünk, merre járunk, hogy Szolnokon leszállhassunk.
És le is szálltunk, elsőnek, majd megkerestük a menetrendet, hogy melyik vonat megy legközelebb Csabára. Szerencsére pont a Pannonia IC, amire belföldön nem kell helyjegy. Húsz percünk volt még a vonat érkezéséig, így először bent a csarnokban ücsörögtünk majd kiültünk a peronra. Rendes időben jött is a vonat, így felugrottunk és irány Csabára. Háromnegyed tizenkettő körül meg is érkeztünk, de mivel nekem buszom szombat lévén csak 12:30-kor volt, úgy döntöttem, hazakísérem Mónit. Végül persze én is elértem a buszomat és haza is értem olyan egy óra körül. Persze aludni megint nem bírtam estig.
Összefoglalva: Csodálatos egy születésnap volt, tíz éve a legszebb. De egy valamit megfogadtam. Ha csak lehet, nem megyek többet IC-vel. Nem elég, hogy feláras, de nem tudok kényelmesen ülni. Majdnem mint a távolsági busz :S. Azon se tudom kinyújtani a lábamat.

Képek a születésnapi Hooligán buliról:

ÉS IGEEEN!!! ITT VOLTUNK!

Ronival. Végre találkozhattunk

Csipával

Zsoltika kicsit szúrós volt

Tibivel

És persze Endi sem maradhatott ki

Hamarosan jönnek a hazai terep élményei, emlékei

2011. szeptember 13., kedd

Hooligánkodás Debrecenben és Zsoltika szülinapja

A februári hooligánkodás után az a szerencse ért, hogy kb. egy hónap múlva, március 18-án ismételhettem. A helyszín ezúttal a debreceni Lovarda nevű hely volt. Erre a napra nagyon rákészültem, békéscsabai barátnőmmel, Mónival együtt, hiszen úgy terveztük, felköszöntjük kedvenc bolondos basszerosunkat Zsoltikát, aki 10 nappal korábban, március 8-án lett 31 éves. Mindketten készültünk ajándékkal is, Móni egy üveg pezsgővel, amit alá is írtunk, illetve egy kutyát ábrázoló terrakotta plakettel. Én elég sokáig törpöltem, mire kigondoltam, mit is kéne készíteni neki, de abban biztos voltam, hogy saját készítésű dolgot adok, mert amíg készül az ajándék, addig is arra gondolsz, aki kapja. Végül kitaláltam: Egy üveglapra festettem a barnás színű basszusgitárját, amit ő IwIwen "Öthúros Baba" néven mutatott be és egy igencsak szép darab. Így konkrétan a koncert előtti hetem a munka mellett ajándék készítésből, a menetrend egyeztetésből és a ruhaválogatásból állt, hogy miben is menjek. Végül egy duris túrám során ráakadtam a megfelelő darabra. Egy fekete-fehér-szürke kockás miniszoknya, amihez a karácsonyra vett fekete csipke és necc felsőmet, harisnyát és a fekete hegyes orrú, lapos talpú csizmámat választottam, illetve vadásztam még egy barnás övet is. A felső egyébként ugyanaz, amit a Symbolban is viseltem. A csütörtöki napon munka után Mónival elmentünk még Csabán a Pennybe venni ezt-azt az útra, és még egyszer leegyeztettük az utat. A 12:30-as buszra esett a választásunk, úgy beszéltük meg, hogy ő Csabán száll fel, én pedig Békésen.
Végül eljött a péntek. Mivel az előző néhány napban tovább maradtam bent a munkahelyemen, hogy előre ledolgozzam a péntek délutánt, így csak délelőtt voltam bent egy rövid időre, majd irány haza. Otthon egy villámgyors ebéd, majd készülődés és fél egy körül elindultam a buszállomásra, hogy biztosan elérjem a buszt. Közben időnként csörgettük egymást Mónival, hogy éppen merre jár a busz. Aztán szerencsére rendes időben ott volt a buszállomáson és felszállhattam. Persze péntek délután volt és mondanom se kell, hogy a busz tele volt, Szeghalomig állni is csak szűkösen tudtunk. De utána leürült a busz szerencsére, így volt ülőhelyünk.
Debrecenben a vasútállomáson szálltunk le, majd onnan trolival mentünk Kassai út felé. A Főnix csarnok környékén leszálltunk, majd némi kérdezősködés után megtaláltuk a Lovardát. Persze elsőnek mi értünk oda, kb. háromnegyed ötkor és elvileg ötkor volt ajtónyitás. De azért szerencsére beszabadultunk, majd előkerült a lista is azoknak a nevével, akiknek Cápa felajánlotta egy héttel azelőtt a fórumon, hogy félreteszik a jegyet. És amire Móni sikeresen felíratott mindkettőnket, vagyis ingyen mehettünk be. Jeee!
Közben megérkeztek a többiek is, nagy részükkel akkor találkoztam először. Dorina, Vani, Oli, Réka és Eni. Majd nem sokkal később befutott Marcsi és Kriszta és velük még egy kisebb csapat. Beadtuk a cuccot a ruhatárba, majd az ajtó előtt vártuk, hogy beengedjenek minket, amire aztán hatkor sor is került.
Amint kinyitották az ajtókat rohantunk le a lépcsőn, hogy mindenki befoglalhassa az első sort. Mi Mónival Tibi elé kerültünk, bár én magam jobban szeretek Zsoltika előtt állni. Kordon nem lévén, a színpad szélére pakoltuk a táskákat, én különösen vigyáztam az enyémre, hiszen ott lapult benne a gondosan becsomagolt ajándék.
Olyan hét óra körül kezdett a debreceni Hangtapasz zenekar, bár őrájuk nem figyeltünk annyira, mert éppen felváltva rohangáltunk WC-re. Illetve én még meglátogattam a bárpultot is, némi innivalóért. Első körben egy Jack-kólával futottam vissza a színpadhoz. Nagy alakítás volt, pláne úgy, hogy a sima padlón kellett végigszaladnom tükörsima talpú csizmában. De teljesítettem a távot és egy csepp pia se landolt a padlón. Mikor visszaértem a színpadhoz, a Hangtapasz koncert már a végéhez közeledett. Mire félig elszopogattam a whisky-kólámat (szívószállal persze, mert úgy jobban üt) már hangolt az Idiot Side is. Bevallom kicsit vegyes érzésekkel voltam irántuk, talán kicsit ezért is volt, hogy félrészegen felkiabáltam Barnee-nak "Csak mentes víz?" ő pedig válaszolt, hogy igen, mert a bubistól büfiznie kell. Aztán egy perc múlva meg pont én kezdtem el énekelni a Könnyen jön című dalukat. Be kell valljam kellemesen csalódtam a srácokban, hiszen nagyon jó hangulatot csináltak, remekül bemelegítettek minket Hooligansre. Én pedig azért még tankoltam némi vodkanarival és egy jókora pohár boroskólával. és mindezt egyszerre vittem a színpadhoz, futva, és nem tafláztam el, illetve egy csepp se veszett kárba. Mint utólag kiderült Dorina, Vani, Oli és Réka végig ezen nevettek. A végén viszont már picit szégyelltem magam, hogy ilyen hülye voltam Idiot Side koncert előtt, hiszen igenis jó fej srácok és jó kis bulit csaptak.
Majd következett az est fénypontja, a Hooligans. A fiúk szokás szerint a Legyen valami-vel kezdtek és jött sorban a többi megszokott dal,  illetve néhány a Nyolcszemközt-ről. Az első a sorban a Küzdj az álmodért volt, ami az albumon hallgatva könnyeket csalt a szemembe és nem volt ez másként a koncerten sem. De szerencsére a könnyek gyorsan felszáradtak hála a jó kis pörgős bulidaloknak. Persze ismét óriásit tomboltam, míg Móni mellettem kissé lájtosabban nyomta, ő inkább fotózott. Tombolás közbeni élményként talán azt tudnám még megemlíteni, mikor a Nincs két életem közben Tibi annyira előrejött, hogy elértem kezét és a jobb kezem két ujjával végigsimiztem. Erre ő rám mosolygott. Csipa is fenomenális volt, mint ahogy Endi és Zsoltika is minden bolondozásával. Ezért szeretem én őket. Mert ha ott vagyok koncerten egyszerűen kikapcsolok, csak ott vagyok azokkal akiket szeretek és akik engem is elfogadtak olyannak amilyen vagyok és együtt tombolunk. A Hotel Mámorra már alig maradt hangom de teljes bedobással tomboltam végig azt is. Majd koncert után egy kis várakozás következett, én pedig kicsit elkezdtem izgulni amiatt, hogy Zsolti vajon hogy fogadja majd az ajándékomat.
Mikor végre kijöttek a fiúk, először Tibit vettük célba, mert ő volt a legközelebb. Móni aláíratta a karját és csináltunk egy-egy közös képet. Majd megláttuk a másik sarokban Zsoltikát is így átszaladtunk hozzá. Közben elővettük az ajándékokat. Mikor sorra kerültünk, először Móni adta át neki a pezsit és a kutyás plakettet, majd én következtem. Mikor átadtam neki, először ugye megköszönte csillogó szemekkel (Szó szerint: Köszönöm szépen Kata... Vadvirág) majd kicsit forgatta, tapogatta hogy mi lehet, végül nekiállt felbontani. Felbontani... konkrétan úgy tépte szét a légpárnás borítékot, mint a női fehérneműt. És ekkor rájött mi is az a kemény. Az öt húros szépség üvegre festve ezzel a felirattal: Siker. Legyen. Veled! Még egyszer megköszönte, majd a közös képhez jó szorosan átkarolt. Utána Endit csíptük el egy-egy közös képre és egy hármasra is, amin Móni és én közrefogjuk őt. Utána sikerült még Csipát is elcsípni és végre vele is készült egy közös kép és aláírta a táskámat is, melyről már csak az ő keze nyoma hiányzott. És persze vele is készült hármas kép, csak nem éppen tökéletes, mert a hajam sikeresen az arcába lógott szegénykémnek :S utána visszaszaladtunk Zsoltikához még egy hármas képre, amin jól sarokba is szorítottuk. Legalábbis olyan arcot vágott. Utána egyenesen a másik irányba vissza Tibihez vele is egy hármas képre. Valószínűleg tiszta hülyéknek tűnhettünk ahogy ott szédelegtünk mint a Chemotox-os szúnyogok. És még utoljára vissza Zsoltikához is, hogy a tőlünk kapott ajándékokkal is legyen egy kép. Majd éjfél után nem sokkal bezárt a bazár, szépen ki lettünk tessékelve a Lovardából. Bár előtte én még a mosdóban átvettem a magammal vitt farmert, hiszen hideg éjszaka volt megfejelve egy jó kis esővel.
Az éjszaka további részében pedig Marcsiékkal visszagyalogoltunk a vasútállomásra, ott csöveztünk, majd mikor az ő vonatuk elment, következett még egy jó kis gyalogtúra a buszállomásig. Volt is minden bajunk, elvégre megszoktuk, hogy Csabán egymás seggében van a kettő. Aztán ott csöveztünk 6:10-ig, mikor indult a  buszunk. Az út egy részében el is szundítottunk, igaz, csak rövid időre, hogy tudjuk merre járunk. Majd én leszálltam Békésen a buszállomáson, Móni pedig továbbindult Csabára. Még várt rám az a drága jó gyalogtúra hazáig, mikor már amúgy sem nagyon éreztem a lábamat. De ez akkor valahogy nem érdekelt, mert annyira boldog voltam a tudattól, hogy örömet szereztem valakinek, aki pár perc alatt lopta be magát a szívembe és minden alkalommal képes mosolyt csalni az arcomra. Ő Zsoltika.

És a buli képei:

A buli előtt készült kép az előtérből:

Az első igazi közös képem Csipával


 A kép, amit egyszerűen imádok

 Endivel a nagy ölelés

És Tibivel is, avagy kesztyűs Hooligánok

És végül az ünnepelt az ajándékaival, amit tőlünk kapott


Hamarosan olvashatjátok születésnapi emlékeimet is.

2011. szeptember 1., csütörtök

Symbol

Az idei első Hooligans koncertem a Symbol klub Valentin napi bulija volt február 12-én. Már vagy két héttel előtte rákészültem, igaz a családnak csak egy héttel előtte mondtam meg. Persze mikor látták, hogy nem tudnak eltántorítani, belementek. Már a pénteki napom is a készülődés jegyében telt, ruha kikészítése, hajmosás satöbbi és még Betsyvel is megbeszéltem, hogy várjon rám a Keletiben.
Szombaton, a buli napján reggel zizegve ébredtem fel és a fél délelőttömet készülődéssel töltöttem. Majd eljött a délután fél három, mikor kisétáltam a buszmegállóba és vártam a buszt, ami Csabára bevitt a buszpályaudvarra. Onnan irány a pár méterre lévő vasútállomás, ahol várhattam még egy órát a vonatomra. De nem baj, inkább én várjak, minthogy lemaradjak róla. Végül időben befutott a vonat, én pedig azonnal felültem.
És pontosan 17:18-kor el is indult Pest felé. Persze alig hagytuk el Muronyt, a telefonom megcsörrent, anyukám hívott, hogy minden biztosan a jó vonatra szálltam e. Majd folytatódott tovább az utam. Útközben aztán beszélgetni kezdtem egy idősebb úrral, aki a testvéréhez ment Münchenbe. Vonattal. És persze tartottam a kapcsolatot telefonon Betsyvel.
Közben be is sötétedett odakint, de a vonat időben, 19:50-kor befutott, akárcsak Betsy telefonhívása, hogy hol vagyok. Én pedig leugrottam a vonatról és már szaladtam is az aluljáró lépcsőjéhez, ahol már ott várt rám Betsy, a párja Peti és magukkal hozták Hoolianyut is. Mikor megláttak annyira megörültünk egymásnak, hogy szinte egymás nyakába ugrottunk. Majd kimentünk a kocsihoz és irány a budai oldal, hiszen a Symbol a Bécsi úton van. Nem kis táv, szó se róla. Először egy kávézó szerű helyre vitt az utunk, ahol már ott voltak a többiek, Marcsi, Kriszta, Edina, Anna, Evelin és Ercsi, aki mikor meglátott, a nyakamba ugrott.
Én is összeismerkedtem a többiekkel, majd nem sokkal később átsétáltunk a Symbolhoz, ahol aztán szépen lassan elkezdtünk gyülekezni. Találkoztam még Kati Művésznővel is, illetve láttam Répyt is. Szóval majdnem a teljes kemény mag. Majd végre leengedtek minket és befoglalhattuk a helyünket. Sajnos a második sorba kerültem, ám Zsoltika elé.
Ez a buli nem az általam megszokott koncert volt, hanem a 8 fős "unplugged buzi" hogy Csipa szavaival éljek, vagyis csatlakozott a fiúkhoz Fehér Attila gitáros, Rakonczai Viktor billentyűsként és két vokalista csaj. Ettől függetlenül persze óriási hangulat és tombolás kerekedett néhány percen belül. A buli egyébként jó pár meglepetést is tartogatott, hiszen amellett, hogy egyfelől két részből állt, amit egy kb. húsz perces szünet választott el, a megszokott koncertdalok közé jó pár csemegével és szolgált nekünk Csipa, Tibi, Zsoltika és Endi. Így például terítékre került koncerteken nemigen játszott Paradicsom ('97-es verzió), A vér nem válik vízzé, Minden út, Emlékül, illetve egy Matchbox Twenty dal, a How far we've come. Utóbbiban az volt a vicces, hogy Zsoltika majdnem jobban tudta a szöveget, mint Csipa. És ízelítőt kaptunk az új album, a Nyolcszemközt anyagából is, amit a Menj ha menni muszáj és a Szépnek tűnik képviselt, a tavalyi évben már megismert megszokott és megszeretett Illúzió mellett. Előbbi, bevallom, csalt néhány könnycseppet a szemembe, mivel pontosan ezt a nehéz döntést kellett meghoznom nekem is, mint amiről a dal szól.
A koncert előtt, a szünetben és a koncert után is disco volt, bár szerencsére nem azt az agyfűrészelő tuctuc vackot nyomták, hanem régebbi jó zenék. Koncert után még ott voltunk egy kicsit, de aztán szétszéledt a banda. Én Marcsival és Krisztával tartottam, hogy ne kelljen egyedül csöveznem egy vadidegen városban.
Később egyedül maradtam Marcsival, aki felvitt hozzájuk olyan hajnal negyed hat körülig, mikor is jött a buszom, ami kivitt a Keletibe. Pontban hatkor ott is voltam és mivel a vonatom már bent állt így felültem. Majd 6:10-kor elindultam hazafelé. A vonaton szundítottam is egy kicsit, de aztán a telefon a szülőktől felébresztett.
Reggel kilenc körül aztán sikeresen beértem Csabára, ott pedig szintén gyorsan le a vonatról és irány a buszállomás. És persze még egy telefon a szülőknek, hogy már itt vagyok a közelben, semmi bajom. Aztán megjött a busz is, és irány haza Békésre. A gond csak az volt, hogy nem Városházánál tett le, hanem a buszpályaudvaron így várt még rám egy jó negyedóra gyaloglás úgy, hogy alig éreztem a lábam.
De megérte minden tortúrával együtt hiszen egy újabb feledhetetlen élménnyel gazdagodtam és ismét megismertem jó néhány olyan Hooligánt akikkel előtte csak a HooligansWeb Fórumon és Facebookon beszélgettem.

És íme néhány emlék a Symbol buliról.

Betsyvel, akit azóta szinte a nővéremnek fogadtam...


Evelinnel, akit pedig húgomnak..

Egy videó arról a bizonyos Matchbox Twenty dalról.

És végül egy fotó, ami ugyan még koncert előtt készült, de majdnem mindenki rajta van, akiket megismertem itt. Illetve Ercsit korábban.

És hamarosan jönnek márciusi élményeim...