2011. november 1., kedd

Egy Hooligánt az eső nem tarthat vissza!

Egy előre eltervezett fergetegesnek ígérkező bulitól semmiképpen! Mikor ki lettek téve a koncert dátumok, tudtam, hogy a Sörfeszt utáni buli mindenképpen a következő Hooligánkodás július 2-án lesz Körösladányban, a Körösladányi Napok második napján. Előtte egy héttel június 25-re is volt egy tervezett buli, a Disco Express búcsúkoncertje a Club 202-ben (volt Wigwam), de az sajnos meghiúsult, ami rettenetesen elszomorított, már csak azért is, mert a Hooligans mellett a kettes számú kedvenc banda számomra 15 éves korom óta a Disco Express volt, így azon az estén könnyes szemmel hallgattam végig minden egyes dalukat.
De a szomorú nap után inkább minden egyes porcikámmal elkezdtem ráhangolódni a körösladányi bulira. Mónival telefonon  és Facebookon keresztül szerveztem a dolgokat. Ezúttal velünk tartott Móni unokatesója, Kati is, tervek szerint az ő egyik ismerősénél aludtunk volna. Aztán egy nap Móni egy borzalmas hírrel hívott fel: Kati egyik osztálytársa meghalt egy autóbalesetben Békéscsaba és Gyula között. emiatt egy ideig úgy nézett ki, hogy Kati nem jön, tehát csövezünk. Persze nekem ez sem jelentett akadályt soha, és Móninak sem lett volna gond. De végül Kati mégis úgy döntött, velünk jön. Megbeszéltük, hogy a 14:20-as debreceni busszal megyünk, én pedig ismét Békésen szállok fel.
Végül eljött július 2. a buli napja. Erre a napra sajnos nem kegyelmeztek az égiek, így én ismét búcsút mondhattam miniszoknyás terveimnek. Így maradt a legszűkebb farmerem, az egyik kedvenc fekete felsőm, amihez jött még a rózsaszín cipzáras pulcsim és a kedvenc nyári fekete vastag talpú szandálom. Gyors készülődés és smink után célba vettem a buszpályaudvart. Útközben még beugrottam a Pennybe is egy kis ásványvízért meg egy energiaitalért, hogy bírjam az éjszakázást. Majd rendes időben, kb. háromnegyed háromkor meg is érkezett a busz, én pedig felültem. Kevesen voltak rajta, így egyből megláttam, hol ül Móni és Kati. Én pedig melléjük huppantam majd irány Körösladány.
A város közepén, a gyógyszertárnál szálltunk le, ahonnan nem volt már messze a park és a buli helyszíne. Amint odaértünk, körbesétáltunk a terepen, majd leültünk az egyik sörsátorban. Nem sokkal később pedig befutott Kati ismerőse is. Utána már jobban vele kószáltunk a környéken, néztük a táncosok műsorát és mivel láttuk, hogy van meggysör, abból is szereztünk be egy korsóval. Aztán olyan délután öt óra körül megláttuk a kék stábbuszt betolatni a színpad mögé. Persze lelkesen üdvözöltük távolabbról a szorgos stábtagokat, majd tűztünk vissza színpad elé, ahová akkor már megérkezett Heni és Ari is, így beálltunk melléjük a szokott helyre, első sor, Zsoltika felől. Nem sokkal később megérkezett Marcsi is, akinek természetesen helyet szorítottunk az első sorban. Majd szépen lassan gyűlt a tömeg, én pedig azért még kimentem még két meggysörért, majd vissza a helyemre. Ahogy ott várakoztunk Heni Facebookra is kiírta, hogy befoglaltuk a placcot velem és a meggysöreimmel együtt :D. Ami nekem akkor már kezdett kissé a fejembe szállni, szóval itatni akartam őt is. Közben mögém befutott Betty és Mariann is. Betty bicajjal jött át Dévaványáról így ő nem piált, ám Mariann azért meghúzta a meggysört.
Közben be is sötétedett, mi pedig egyre hangosabban követeltük: HOO-LI-GANS!!! HOO-LI-GANS!!!
Majd este kilenc körül el is kezdődött a koncert. Mindenki hozta a szokásos formáját, a fiúk rengeteget bolondoztak megint a dalok közben és alatt, mi pedig szokás szerint őrületesen tomboltunk. Hozzáteszem, akkor először nem leengedett hajjal tomboltam, ugyanis tapasztalat, hogy koncert után általában úgy áll a hajam, mint a szénás szekér. Közben fényképeztek minket, így hát beleadtunk mindent a tombolásba már csak ezért is. A koncert végén pedig sikerült elkapnom Tibi és Zsoltika egy-egy pengetőjét is. Rácsaptam és ki nem eresztettem volna a kezemből soha semmi pénzért.
Koncert után természetesen azonnal soroltunk a sátorhoz, én pedig előhalásztam a táskámból a dedikálásra szánt Nyolcszemközt albumborítót. Végül kijöttek a fiúk a tűzijáték idejére. Csipa megint szokás szerint végigrohant a soron aztán elbújt hátul. Közben mi erősen kapaszkodtunk a kordonba, de még így is kiszorítottak minket elölről, így Tibi, Endi és Zsoltika  elé is éppen oda tudtam tartani az albumborítót, hogy aláírhassák. A közös kép sajnos nem sikerült, pont emiatt, hogy kidúrtak minket, így hátramentünk inkább a színpad mögé, hátha ott még elcsípjük a fiúkat. El is csíptük őket. Éppen szálltak be a kisbuszba, mi emeltük a Hooiligans logós szalagot, hogy Dénes kiállhasson. Majd a szalag a földön végezte, a fiúk pedig elindultak. Mi  megint addig integettünk nekik, amíg el nem tűntek a sötétben.
Mi pedig elindultunk visszafelé négyen, Kati, én, Móni és az a bizonyos ismerős. Aztán útközben valahogy beszédültünk az ottani discoba is, egy kicsit ott melegedtünk, ám közben a gyerek egyszerűen eltűnt. Persze mindannyian kiakadtunk, Kati a legjobban. Így aztán visszasétáltunk a színpad előtti placcra ahol utcabál volt, így ott ücsörögtünk és csöveztünk, egészen hajnal háromig, mikor ott is véget ért a móka, onnantól pedig ott kószáltunk a főutcán a hidegben, majd visszaszédelegtünk a discoba ha másért nem, hát melegedni.
Aztán reggel hatkor ott is bezárt a bazár, mi pedig kisétáltunk a buszmegállóba, ugyanis fél hétkor indult a buszunk vissza Csabára. Sajnos nem Békésen át ment, így volt még egy plusz köröm haza. Olyan nagyon jó volt ez még, főleg úgy, hogy fáradt voltam nem sikerült a közös kép sem és még a busz se állt meg csak a buszpályaudvaron, vagyis gyalogtúra haza. Nem csoda, hogy otthon csak bedőltem az ágyba és aludtam délután kettőig.
De azért végső soron mégiscsak nagyon jó buli volt, megérte az esőben várakozás a buszra, majd az éjszakai fagyoskodás, hiszen ismét egy fergeteges koncertben volt részem és hát zsákmányoltam két pengetőt. Ez azért kárpótolt a kép miatt.

És néhány hangulatkép:

A sakál-vokál szekció

Pengető vadászat

A fiúk megérdemlik a tapsot

Hamarosan jönnek a jubileumi Treff buli emlékei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése