Szombat délelőtt kb. tízre állítottam be az ébresztőmet, hogy legyen idő tényleg mindenre, mielőtt újra útnak indulunk. Miután felébredtünk, felváltva megjártuk a fürdőszobát, majd pár falatot reggeliztünk, illetve ebédeltünk. Én a magam részéről egy fekete nyakpántos topot vettem fel, fekete cicanadrágot, a fekete-fehér kockás miniszoknyámat és egy zöld cipzáros pulcsi, hozzá természetesen a bakancsom, illetve egy fekete lábszárvédő.
Miután elkészültünk és összeszedtük minden cuccunkat, elbúcsúztunk Barbi szüleitől, majd kigyalogoltunk a vasútállomásra. Jegyet vettünk, majd kimentünk a vágányhoz. A vonat már bent is állt, így felültünk , lepakoltunk és mire kényelembe helyeztük magunkat, már indultunk is, az úticél ezúttal Fonyód. Barbival most is elmókáztunk a vonaton, ám Móninak problémája akadt a vasúti igazolványával, ugyanis lejárt, és az újat még nem küldték meg neki. Ebből aztán lett is egy kis sírás, mert konkrétan a kalauz megmondta neki, hogy vagy igazolást írat, vagy jegyet vesz, vagy büntetés. Végül úgy döntött, hogy vagy az egyik állomáson vagy valahonnan kér egy igazolást. Még jó, hogy nekem ilyen gondom nincs, szombat lévén mehettem 33%-ossal. Ilyenkor jó, ha még nincs 26 éves az ember.
Miután leszálltunk Fonyódon átkeveredtünk az aluljárón át az állomás épületébe, ahol jegyet vettünk, majd biztos ami biztos rákérdeztem, lesz e jegypénztár másnap, hiszen mégiscsak január 1. következett. Kicsit leültünk kifújni magunkat, de utána pattantunk is fel, mert bent állt a Kaposvár felé tartó vonat. Séta ki, felszállás, az előtérben leültünk, majd indulás. jobb is, hogy beljebb nem mentünk, mert valami rettenetes szag áradt bentről. Útközben aztán megcsörgetett minket Nono, hogy éppen merre is járunk. Akkor éppen valami tökfalu meg a halál f.sza közt jártunk. A vonat furábbnál furább nevű helyeken állt meg, pl. Pamuk és Osztopán. Ahogy haladtunk a nagy semmiben, kicsit erőt vett rajtam az érzés, hogy "Jesszus, hol vagyok?" de megnyugtatott a tudat, hogy jó felé megyek. Oda, ahol együtt vagyok azokkal akik szeretnek és akiket én is szeretek.
Délután, vagyis inkább estefelé fél ötkor szálltunk le Kaposváron. Szememmel azonnal Nonot kerestem, hátha meglátom a peronon, de sajnos nem volt ott. így egy újabb telefon következett, hogy merre van. Azt a választ kaptuk, hogy várjunk a postánál, mert pár perc és ott lesz. És meg is érkezett, Gabi párjával, Robival együtt, szerencsére kocsival. Beugrottunk hátra, Robi pedig szinte repült velünk az úton. Közben egy pillanatra láttuk még a placcot is, ahol már állt a színpad. Ezalatt a kocsiban mi jól megölelgettük egymást a Facebookon is Hoolianyukámmá fogadott Nonoval. Egész kis család.
Robi leparkolt a töm előtt, kiszálltunk és vállunkon a piával súlyosbított táskákkal, megindultunk felfelé a negyedikre. Mire felértünk én kétszer sikeresen kifulladtam, de kárpótolt mindenért a fogadtatás. Gabi ugyanis öleléssel és puszival várt minket, illetve akkor már nem volt egyedül, mert vele volt Reni, akivel most ismerkedtem meg, illetve fogadott hugim, Evi is. Miután néhány öleléstől engedett a fagy, ledobtuk a kabátot és melegedtünk egy kicsit. Aztán pár perc múlva még többen lettünk, ugyanis befutott a "kis családom" azaz Betsy és Peti, akik magukkal hozták Melit is, vele korábban már Symbolban buliztunk egymás mellett, ám akkor még nem beszélgettünk. Most azért pótoltuk ezt a hiányosságot, majd nekiláttunk készülődni. Egy kis hajbelövés, smink és alapozás után felcuccoltunk némi piával és útnak indultunk gyalogosan a placcra. Útközben előkerültek a trombiták és az anyósnyelvek is. Azonban történt egy kis bökkenő: Úgy emlékeztem betettem Csőrit is az oldaltatyóba, ám mikor elő akartam venni, nem volt ott. Egy pillanatra megijedtem, hogy elveszett, hiszen megígértem a tesómnak, hogy vigyázok rá, de aztán nyugtatgattam magam azzal, hogy biztosan csak fent van a lakásban. És akkor majd meglesz.
Ahogy célegyenesbe értünk, megláttuk az úton a kék stábbuszt, így persze azonnal fújtuk az anyósnyelveket és integettünk nekik, amint pedig a szökőkúthoz értünk, futni kezdtünk a színpadhoz, hogy mindenki befoglalhassa a placcot. Ahol akkor már ott állt Répy, Csycsy, a Facebook Hooligán fészkének adminisztrátora és Gard Csilla, akivel szintén most ismerkedtem össze, illetve Brigi, akivel szintén most találkoztam először. Az üdvözlés és puszi után mi is befoglaltuk a helyünket, Brigi mellé beálltam, mellém Meli, majd Betsy és Peti. Barbi ezúttal Móni és Evy közé, Tibi felől állt.
Pár perccel később egyszercsak megállt mellettem egy ismerős lány. Kellet kb. fél perc, mire egyáltalán beugrott, hogy hoppá, tényleg az én nagyon szeretett Viki hugimról van szó. Persze azonnal egymás nyakába ugrottunk és megkínáltam boroskólával. Persze a sajáttal. Nem sokkal utána befutott Heni és Ari is, így fotózkodni kezdtünk. Kezdetnek mi ketten Vikivel, majd Petit rávettük, csináljon súlyellenőrzést mindkettőnknél. Először engem kapott fel, majd Vikit is. Majd Vikit én kaptam a hátamra és körbeszaladtam vele a placcon. Ekkor valahogy érkezett meg néhány régebbi félig ismerős, Böbe, Csilla és Veroni, akikkel többnyire Facebookon kommunikáltam eddig. Persze hozzájuk is odamentem egy-egy szia és puszi erejéig, mint ahogy az ekkor megérkező Edinához és a bulikirálynőkhöz, Judithoz, és Zsuhoz is. Utóbbi meg egy üveg pezsgőt is a kezembe nyomott, hogy igyak belőle. Persze engem sem kellett félteni, jól meghúztam. Őket Marcsi követte, és persze velük is lett egy-egy közös kép, majd összeálltunk egy nagy csapatosra, amihez még legelőre mi is leguggoltunk Vikivel.
Majd az én kicsi kis fogadott húgomat, akinek fél éve már kb. hogy ápolom a lelkét magammal húztam a placc egy kicsit félreeső részére. Ott álltunk, kezünkben a boroskólával, amiből én egy jó kis adagot már ittam, így a csillagos eget nézve beszélni kezdtem. Hogy miket is mondtam már, tisztán nem emlékszem, de azt tudom, hogy ittunk egy párat, közös kedvencünk, Courtney Love egészségére. Majd vissza is tértünk a helyünkre és többet sehova a jó helyről.
Közben gyűltek az emberek, lassan megtelt a placc. Befutott még az Écsy család is, Carmen és anyukája, Ibolya oda is jöttek hozzánk, majd ők elmentek a másik irányba. Aztán Brigivel helyet szorítottunk még a szintén a HooligansWeb Fórumról megismert Trixinek és testvérének Ancsának. Ahogy közeledett a kezdés, énrám ismét rám jött az énekelhetnék, így hát megint rázendítettem egyik kedvenc dalomra, a SzerLM-re. Ám kissé átköltve. Míg eredetileg így hangzik: Még egy nap, még egy gyönyörű reggel, Lehet, hogy kiugrom az ablakon..., én így énekeltem: Még egy nap, még egy gyönyörű este, Lehet, hogy átmászom a kordonon... Majd egy gyors váltás következett, méghozzá Vikivel rákezdtünk az azóta neki is meghatározóvá vált DAL-ra, ami a Vadvirág, mert ezzel indítottam őt el egy szebb és vadabb élet felé.
A nagy móka közben csak úgy repült az idő, eljött az este 10 óra. Kaposvár polgármestere, Szita Károly köszöntötte az összegyűlt tömeget és pár szóban összefoglalta az elmúlt időszakot, majd felkonferálta a Hooliganst.
Amint megszólalt az intro, azonnal őrjöngés rázta meg a Kossuth teret. A fiúk a színpadra ugráltak és kezdődött ismét egy fergeteges tombolás, boroskóla ivással, amire Zsoltika fintorgással válaszolt. és bolondozással súlyosbítva. Az egyetlen probléma csak az volt, hogy az egyik biztonsági őr a kordon felénk eső részére parancsolta az összes táskát és cuccot, így nagyon nem tudtunk ugrálni. És még így is tánctér nagyságú hely volt a kordon és a színpad közt.
A koncert sajnos rövidebb lett, mint egyébként szokott, mert még mielőtt a toronyóra is éjfélt jelzett volna, a polgármester ismét színpadra lépett, az újévi köszöntőhöz. Persze mi ezt már nem vártuk meg, hanem Betsyvel és Petivel együtt elszaladtunk a színpad mögé. Én bepréselődtem legelőre a Marcsi és Zsu mögé úgy álltam és vártam ott. Közben Peti a kezembe nyomott egy üveg immár felbontott pezsit. Eljött az éjfél, visszaszámolás után a Himnusz, amit ugye az ilyenkor szokásos hatalmas BUÉK és pusziáradat követett. Igen ám, de közben Betsy a kezembe nyomta CSŐRIT is, akit ő csent el a táskámból. Így aztán mindenkinek akit értem, nyomtam is egy nagy kacsapuszit az arcára. Egy ideig vártuk, hogy esetleg csatlakoznak hozzánk a fiúk is, ám ők már indulóban voltak valahová. Biztosan bulizni, őket ismerve. Még integettünk nekik, mikor elindultak, majd nekiestünk a backstage-et a tér többi részétől elválasztó kordonszalagnak és letéptük az egészet, úgy, ahogy volt. Répy sálat is kötött a nyaka köré belőle.
Miután a fiúk elmentek, utcabál kezdődött valami helyi együttessel. Gabi bedobta, mint ötletet, hogy maradjunk ott egy-két számot tombolni az utcabálon. Én magam részéről úgy gondoltam, ha jó zene van miért ne, ha nem annyira, akkor meg iszunk rá és hallgatható. Nna, éppenhogy fasza retro és rock zenék szóltak, így hát követtem Gabi, Marcsi, Zsu és Judit példáját, beálltam én is bulizni, táncolni, hasonlók. de még Betsy is csatlakozott. Aztán annyira felpörgött a buli, hogy Zsu Csőrit is táncoltatta és fotózkodott vele, én meg itattam a sárga hápogóst. Velünk tartott még egy fotós, Laci is, aki szorgalmasan örökítette meg az őrült pillanatokat. Csycsy, Csilla, Edina, Barby, Evy, Répy és Nono is beálltak bulizni, ám Móni nem. Csak állt ott búbánatos képpel és nyafogott, hogy mikor megyünk már. Végül Gabi is elfáradt így elindultunk vissza lakásba. Útközben ismét nem bírtam magammal, konkrétan végigénekeltem az úton, hogy "Kell egy Rekettyés...".
Visszatérve a lakásba, amolyan nyugis házibuli feeling kerekedett. Kis csoportokban beszélgettünk, császkáltunk iszogattunk-józanodtunk, kajáltunk, Répy és Evy Facebookra is felnéztek és persze az afteren is készültek "jobbnál jobb" képek. Még felpróbáltam Meli ördögszarvakkal kiegészített parókáját is, szerintem elég jól állt nekem. Jövőre be kell szereznem egy ilyen cuccot. Majd ahogy közeledett a reggel, úgy lassan léptek le a társaságból. Először Betsy, Peti és Meli, majd négy óra után nem sokkal Csycsyék is. Búcsúzáskor mindenkinek megígértük, hogy idén legalább egy ismétlést összehozunk. Végül olyan háromnegyed öt körül mi is búcsút vettünk Gabitól, Nonotól, Répytől és Robitól is. Gabi csomagolt nekünk kaját és sütit az útra, én pedig még eltettem egy bontatlan üveg pezsit, vodkát egy narancslevet és megmaradt az energiaitalom is. Természetesen mindenkinek megígértük, hogy idén ismétlés.
Gyalogosan indultunk el a kaposvári kora hajnalban az állomás felé. Gabi elmagyarázta az utat, hogy ha megvan a placc, ahol a koncert is volt, onnan egy utcán kell végig lemenni és majdnem szemben ott az állomás. Közben Móni majdnem egész úton azt hajtogatta, hogy korábban kellett volna indulni, mert így lekéssük a vonatot. Szó ami szó, kicsit lassan haladtunk a sok cucc miatt, meg már fáradtak is voltunk. Aztán amint leértünk az állomás elé, éppen láttunk elmenni egy vonatot. abba az irányba, amerre mi is mentünk. Ránéztünk az órára és akkor láttuk, hogy az az 5.38-as vonat volt, amivel menni akartunk. Móni persze azonnal jött a szöveggel, hogy miért nem hallgattunk rá, mert így most várhatunk órákat, de Barbi és én már túl fáradtak voltunk, hogy bármit is reagáljunk rá.
Szerencsére kicsit alaposabban áttanulmányozva a menetrendet találtunk egy vonatot 7.40-kor. Így kb. fél nyolcig ott ültünk a váróban. Akkor már az egyik vágányra odatoltak egy vonatot, kimentünk, megkérdeztük az megy-e Fonyódra majd felültünk rá. Miután lepakoltunk beállítottam az ébresztőmet, hogy nem sokkal Fonyód előtt riasszon fel. Aztán ahogy elindultunk és a kaller csekkolta a jegyet, mi is mind elszundítottunk a vonaton. De ránk is fért. Aztán a belőtt időben meg is szólalt a telefonom. Azonnal kipattant a szemem, ám a lányok még szundikáltak. Persze mire közeledtünk Fonyódhoz, felébredtek.
Amint befutott a vonat, mi leugrottunk, majd besoroltunk a váróba jegyért, Barbi Székesfehérvárig, én Délibe. Az a vonat 10.10-re volt írva a menetrenden, így hát tízkor ki is sétáltunk a vágányhoz. Pár perc múlva be is futott, így ugrás fel, helykeresés, lepakolás. Ekkor már egyikünk sem aludt, inkább még elosztogattunk a kordonszalagból, a kávé hiányát pótoltam egy energiaitallal és átbeszéltük a két nap alatt megélt dolgokat. Illetve Móni megíratta az igazolást, hogy amíg nem kapja meg az új igazolványát, addig se büntessék meg.
Aztán ahogy a vonat befutott Székesfehérvárra, elbúcsúztunk Barbitól, aki itt leszállt és hazasétált. A mi utunk pedig folytatódott tovább. Nem sokkal azelőtt, hogy befutottunk volna a Délibe, anyum felhívott, hogy boldog új évet kívánjon és megkérdezte, merre járunk már. Megnyugtattam, hogy minden oké, nemsokára beérünk. Ahogy a vonat megállt a Déliben, leszálltunk a cuccal súlyosbítva, majd lesiettünk a metróba. Persze lyukasztás elengedhetetlen volt, hiszen ott állt az ellenőr sorfal, még jó, hogy két nappal korábban két jegyet vettem. Leérkezés után nem kellett sokat várni a metró érkezésére-indulására, gyors felugrás és már zúgott is át velünk egészen a Keletiig, ami nekünk végállomás lett.
Feljöttünk, beszaladtunk a Keletibe, majd irány le az aluljáróba a jegypénztárakhoz. Jegy Csabáig, majd vissza fel. Közben néztük a táblát, 14.10-re írta a vonatunkat. Mivel volt még egy kis időnk, megkajáltunk, majd elindultunk megkeresni a vonatot. Igen ám, de először a nem jó irányba mentünk, ezt a vágányszámozásnál láttuk. Akkor gyors tempóban át a másik oldalra, ott megtaláltuk a vonatunkat, felugrottunk rá és egy kabinban kényelembe is helyeztük magunkat. A vonat pontosan indult, ahogy kell, közben befutott még egy telefon a családtól, mondtam, hogy semmi baj, nyugi, már úton vagyunk Csaba felé.
16.38 körül le is szálltunk Csabán, majd soroltunk kifelé a buszpályaudvarra. Még megnéztem, mikor van buszom haza, szerencsére pont ötkor volt egy. Elbúcsúztam Mónitól, majd mentem is a buszhoz. Időben jött, így röpke félóra elteltével már Békésen a zeneiskolánál baktattam haza, holtfáradtan. Otthon aztán csak félig pakoltam ki, inkább rövid úton pizsibe bújtam és kényelembe helyeztem magam az ágyban a gépemmel, hogy nekilássak ennek a kétrészes beszámolónak, ám közben elnyomott az álom.
Ha mindent összevetek, ez a kétnapos buli egészen biztosan örök és felejthetetlen élmény marad. A szüleim főleg apám mondogatta állandóan decemberben, hogy meg fogom bánni ezt az utat, és ismét bebizonyítottam, hogy tévednek. Mert még most is eszement lelkesedéssel tudok beszélni róla és bármikor újra végigcsinálnám, nem kéne kétszer mondani. Csak az utazás ne lenne olyan sokba...
És most jöjjenek a képek:
Répyvel
Kicsi fogadott Hugim, Viki...
... Akinek Peti lemérte a súlyát
Majd az enyémet is
Találkozások képekben:
Barbi tesóm és Reni...
Szintén "Tesóm" és Meli
Fogadott Anyukánkkal, Nonoval
Gabival
Edinával
Brigivel
Csycsy és én
Judittal
Marcsi, aki nélkül üres a Place Pigale. Meg a placc
És persze a bulikirálynő Zsu
Együtt a csapat
Ikertesómmal
Heni Hugimmal
Ibolyával
Andi és Enci is eljöttek
A koncert képekben:
Míg a fiúk a színpadon tomboltak...
Mi odalent
Pózolj a fotósnak
Még a TV-be is bekerültünk
Éjfél előtti visszaszámlálás...
BÚÉK a családdal
Utcabálon
Zsu is összebarátkozott Csőrivel
Az aranykezű fotós, Laci
Zsuval és Evyvel
BUÉK Csőri!
Afteren fáradtan Gabiéknál
2012-ben is ANNYI MINDEN VÁR!!!
